Burns nyomában - A Kennedy kastély

2015. május 14. 09:30

Mivel későn - vagy korán - értünk haza, így idegenvezetőnk jó hírrel állt elő. Ez az volt, hogy reggel fél tízkor indulunk, így tudunk aludni. Ahogy hazaértünk este, mindenki szó szerint kidőlt, hajnal egykor már mindenki aludt. Kipihenve, de mégis fáradtan keltünk fel azzal a gondolattal, hogy ma délelőtt egy költőnek emléket állított parkba megyünk, utána pedig a Kennedy család kastélyához látogatunk.
A reggeli fél 10-es indulás háromnegyed tízre esett, de valahogy elindultunk mind a 48-an. Robert Burns emlékparkja Ayrshire-ben található, körülbelül 10 kilométerre a szállásunktól. Egyhamar odaértünk, és miután megkaptuk a jegyeket és a térképeket, együtt elindultunk a szülőházához. Aranyos kis ház volt, mellette látható volt egy kisebb kert. Tipikus nádtetős ház, kormos falak, de látszott, hogy boldog lakói voltak. Ezután kaptunk két óra szabadidőt, vagyis ennyire emlékszem. Volt egy út, ahol Robert Burns egyik versét mutatták be, kifaragott oszlopokon. Robert Burns-ről ugyanis tudniillik, hogy szerette a piát és a nőket. Erről írt is egy verset, ami magyar nevén a Kóbor Tamás nevet kapta. Ez a Kóbor Tamás is szeretett inni, na meg a nőket is szerette. Felesége mindennap panaszolta neki, hogy ne igyon és ne nőzzön, de hát Kóbor Tamás nem hallgatott rá. És egyszer mikor jött ki a kocsmából, megindult a lova felé, hogy ő most hazamegy a feleségéhez. Ment, mendegélt lovával és elment egy kisebb templom mellett, ahol csinos boszorkányok táncoltak, közben az ördög skót dudán fújta a muzsikát. Persze Kóbor Tamás nem tudott ellenállni a fiatal boszorkalánynak, így az ablakból leskelődött. Megpillantotta őt a fiatal leány, így Kóbor Tamás menekülőre fogta. Üldözte őt a boszorka, de Tamás tudta, hogyha átjut a Brig O'Doon hídon, akkor megmenekül ő és a lova is. Rohantak, a boszorka a nyomukban, de már a hídon voltak, mikor is a boszorka Tamás lovának a farkát leszakította. A lány nem tudott átmenni a hídon, mert ugye boszorka volt, így Kóbor Tamás és lova épphogy megúszta. Ezután szomorúan kullogtak haza. 

Végigmentünk egy kiépített úton, ahol egy embermagasságú egér állt. Na ezt mi nagyon furcsálltuk, hogy a skótok miért állítottak szobrot egy egérnek? Kicsit fura volt, de természetesen lefotóztuk. :D Gyönyörű parkot állítottak Skócia nemzeti költőjének, végül a múzeumát is megtekintettük. Érdekes volt, a verseinek a vázlatai is megtekinthetőek voltak. Aztán találtunk interaktív feladatokat/játékokat, amiket kipróbáltunk. Csinálhattunk saját Robert Burns figurát, hogy mi hogyan képzeljük el őt. Meg csinálhattunk portrét magunkról, amit el lehetett küldeni magunknak. Azóta nem kaptam meg.. Nem jártuk teljesen körbe a múzeumot páran, mert idő volt, indulnunk kellett. 

A következő megállónk a Kennedy család kastélya volt, a Culzean Castle-ben. Itt megtekinthettük belülről a kastélyt. Ez igazi turistavonzóhely, apartmanként és szállodaként is működik. Természetesen ez is a víz fölé épült, de ez sajnálatos módon még nem várrom. Reméljük nem is lesz az, mert gyönyörű maga a kastély, kívül, belül, a hozzátartozó kertek is. Mondtam is a szüleimnek, hogy ideköltözöm, Skóciában megtalálnak a kastélyban. Közölték, hogy jönnek utánam. :D Csodálatos volt, teljesen beleszerettem, gazdag, tágas, ott van (vagyis volt) élet, lenyűgöző volt. Az ebédlőt ki lehet bérelni például szülinapok vagy más események helyszíneként. (Anya, Apa, ha ezt olvassátok, kérlek vegyétek figyelembe. Még van idő februárig!:D). A hölgy, aki körbevezetett minket, mondta, hogy sokan jönnek kisgyerekekkel és a kicsiknek ezek a "kirándulások" mind unalmasak, így az összes teremben elrejtettek egy LEGO bábut. Ahogy beléptünk a különböző termekbe mi is azokat kerestük, több kevesebb sikerrel, de általában megtaláltuk. Bár az utolsó teremben nem tudom, hogy megtalálták-e a többiek, az a konyha volt. A hölgy azt mondta, hogy az edényeknél keressük a kis LEGO figurát. Balra néztem, jobbra néztem, körbenéztem, ott mindenhol edény volt, de remélem a többiek megtalálták.
Itt is kaptunk két óra szabadidőt. Itt már nagyon nagyon meleg volt, sétálni nem nagyon volt kedvünk, így leültünk egy padra és azon barnultunk. Lett hatása, mert mikor itthon leszálltam a buszról, apukám meg is jegyezte, hogy piros az arcom, meg mindenkinek az. Na ez a széltől meg a napsütéstől volt, de amúgy szörnyen fehérek voltunk. Na mindegy. Természetesen itt is vártunk negyed órát még pluszba, hogy mindenki megérkezzen a buszhoz és elindulhassunk.

És vajon mivel lehet lezárni a napot? Természetesen egy várrommal. És ez is ugyanoda épült, a tenger fölé. Annyi romnál voltunk, hogy tényleg nem tudom melyiknek mi a neve és hogy ki élt benne. Na azt meg pláne nem tudom, hogy mikor. Itt letudtunk menni a parthoz, mindenki kavicsokat meg kagylókat gyűjtött. Fotóztuk a tengert, a kagylókat, beszélgettünk, mindenki elvolt. Rengeteg kagylót és kavicsot gyűjtöttünk, alig tudtunk visszamászni a buszhoz, annyira nagy volt a súlya. :D
Végül valahogy feljutottunk, de azért csináljunk egy képet a várromról, na meg rólam is.. (Ezúton is köszönöm ezt a csodálatos képet a barátnőmnek!)


Kora este elindultunk vissza a szállásunkhoz, háromnegyed nyolcra már ott is voltunk. Gyors fürdés után összepakoltuk a cuccainkat, táskáinkat, mindenünket, mert másnap indultunk el London felé. 
Már több napja a mobilhome-okban laktunk a tenger mellett, de még nem volt alkalmunk lemenni oda. Így fogtuk magunkat barátnőmmel és pizsamában, sapkában és dzsekiben lementünk a parthoz, fél 9-kor. Már alkonyodott, de nem volt még sötét. Gyönyörű volt a naplemente, visszatükröződött a víz felszínén. Hétfő óta a tengerben állt három nagyon nagy (tényleg óriásiak voltak) hajó, ami valószínűleg rakományt szállíthatott. Remélem, hogy azóta már kikötöttek a parton.. Mindenesetre a látvány gyönyörű volt, a szél már nem volt olyan vészes és 
hideg, mint a legelső nap. Egyre melegebb lett, a nyuszik ugráltak, a sirályok nagyon pökhendin mentek és óriásiak voltak. Így ezt a gyönyörű tájképet nézve szerencsésnek vallhatom magam. Skóciában álltam pizsamában, el sem hiszem. Akkor is alig hittem el. Hogy ilyen történhet velem. A felhők gyönyörűek voltak, mi meg ott álltunk pizsamában barátnőmmel a tengernél. Ha valaki azt mondja nekem tavaly októberben, hogy ez lesz, akkor tuti kiröhögöm. De tényleg. Olyan hihetetlennek tűnik az egész, de mégis élethű. Ilyenkor mindig sajnálom, hogy a képek nem adják vissza azt, amit élőben átéltem. És most, a gép előtt ülve, látom magunkat, ahogy ott álltunk szótlanul barátnőmmel és csak néztünk. Néztünk magunk elé, néztük ezt a festői tájat. És nagyon szerencsésnek éreztük magunkat. Minden bizonnyal ez a szülők és a tanárok segítsége nélkül nem jött volna létre! Ezúton is nagyon szépen köszönöm nekik!


Még álltunk egy kicsit a barátnőmmel, de jött egy erősebb széllöket és mivel alig volt rajtunk valami, így visszaindultunk a szobánkba. Este 9-kor le is feküdtünk, másnap ugyanis korán kellett kelnünk, mert hatkor be kellett pakolnunk a bőröndjeinket és fél hétkor elindultunk London irányába. Végre.